Igen, akármilyen hihetetlen, letelt a fél év! A leköltözés ugyan jóval több szervezést igényelt, azért a hazaút sem lesz rutinfeladat! :) Már korábban elkezdtük a felkészülést, pár dolgot mesélnék erről is!
Az első dolog persze a repülőjegyek beszerzése volt! Ezek már…
Amikor megnéztem a lakást, ahol ezt a fél évet töltöttük, az egyik igen szimpatikus vonása az volt, hogy az egyik oldalon látni lehetett a tengert. Aztán a nyáron az utcán levő egyik fa lombja annyira terebélyessé vált, hogy teljesen elzárta a rálátást a nagy kékségre. A…
Az autós posztnál már emlegettem, hogy itt máshogy állnak az emberek bizonyos dolgokhoz... Van itt bizony más furcsaság is!
Ami meglepett, hogy a boltokban a sorbanállás úgy működik, hogy van egy kassza nyitva, ahol kígyózik a sor. Ekkor csenget a pénztáros, hogy nyissanak egy…
Ez már két hete történt, csak közben engedélyt akartam kérni olyan képek feltöltésére, amiken szerepel a kollégám és családja... Aztán ezt persze mindig jól elfelejtettem! Ezért most inkább megosztom már végre ezt a posztot, de nélkülük (főleg mivel kollégám utazik a…
Mint mondtam, munkába és munkából rövidíteni szoktunk egy földúton (kollégám "Millenium" Nissan Terrano II-jével ez nem gond). A munkába járás is szép környéken történik, ezt muszáj volt lefényképeznem:
Élőben persze "csinibb" volt a látvány!
Na, a parton "lőttem" egy újabb "szépséget"! Apu, neked nem ajánlott ez a kép! :) Ragasztószalagos visszapillantó, mintás motorháztető, azt hiszem nem látszik, de repedt szélvedő... A lökhárító magáért beszél, de körben ilyen szegényke!
Igen, ő viszont egy újabb barátnő! Illetve elég régi: Mangó gyerekkori barátnője. Ő látogatott el hozzánk egy hete egy hosszú hétvégére! Sajnos nekem már be vannak táblázva a szabadnapjaim, ezért nem tudtam szabadságot kivenni, de azért a hétvégén jól szórakoztunk! Szombat…
Ha már a növényekről "megemlékeztem", illene az állatvilágról is! Itt azonban sok meglepő dolog nincs (most a tengeri lényekről ne beszéljünk, de azokat úgyis csak boltban láttunk), a környékünkön van néhány macska, meg a kutyatartásnak van nagy kultusza, ebben a kertvárosi…