Ezt persze a legtöbben tudjátok, mégis ez a sztori eleje! Ennek a hosszú távollétnek a legfontosabb aspektusa megint a munka! :) Itt fogok dolgozni egy kollégámmal, akivel így sokkal hatékonyabban tudunk együttműködni, mintha elválasztana minket sok-sok kilométer. Amikor ez az ötlet először felmerült, akkor jött hozzá még az a két nem mellékes körülmény, hogy Mangó még nem ment vissza dolgozni, illetve hogy még Fanni sem jár bölcsibe, vagy oviba – azaz szabadon mozoghatnak! :) A helyszín pedig Barcelona térsége, egészen pontosan Cabrera de Mar – hogy miért pont ez a kis városka, arról majd később! A helyből következik, hogy másodlagos célokként olyanokat fogalmaztunk meg, mint egy teljesen más kultúra, táj, ételek, esetleg nyelv megismerése – kicsit jobban annál, mintha 1-2 hetet itt nyaralnánk. Mindketten gyakorolhatjuk, illetve fejleszthetjük nyelvtudásunkat Mangóval, ráadásul mindezt úgy, hogy a tengerparton éldegélünk közben. Vagyis ezzel a helyzettel mindenki nyer! A cég azt, hogy hatákonyabban tudok dolgozni és fél év múlva elvileg sokkal többet fogok tudni bizonyos területen, mi pedig – az előbb felsoroltakat!