Partraszállás Barcelonában

Partraszállás Barcelonában

Vasárnapi ebéd

2015. június 21. - Tiggr

Szegény Mangókámnak még nem volt alkalma igazán itteni ételeket kóstolni, mert itt kicsit más a napirend... Ez alatt azt értem, hogy voltunk már olyan helyen, ahol enni is lehetett és szerettünk volna vacsizni, de amikor kértük az étlapot, közölték, hogy konyha csak este 8 után van... Ekkor kaptam észbe: valóban, korábban jártam már én is úgy, hogy 9-kor be akartunk menni egy helyre kollégákkal vacsorázni és még nem nyitott ki!!! Azt persze mondanom sem kell, hogy ekkor Fanni már az igazak álmát alussza és nem hagyhatjuk magára!

Így elhatároztam, hogy ma végre kipróbálunk egy éttermet! Ez nem volt egyszerű, mert nem csak a vacsoraidő más, de az ebéd sem ugyanakkor van, mint nálunk! A legtöbb hely kb úgy van nyitva, hogy 1-2 körül kinyit olyan 4-ig, majd este 8-9 után megint. Mi ez a két időszak? Persze, hogy Fanni alvásideje! :( Ezért kollégámtól is tanácsot kértem, meg tegnap vagy egy órát Gugliztunk Mangóval, hogy olyan helyet találjunk, ami jó és a fent említett időpontokon kívül is nyitva tart (konyhával együtt). Szerencsére ha nem is sok, de pár ilyen hely is akad azért! Végül az Atlantida 2 nevű hely mellett dönöttünk és fél 12 felé (a legnagyobb melegben) el is indultunk gyalog (a parkolás nem egyszerű téma errefelé) a másfél km-re levő vendéglőbe! Szuper kis séta volt, de azért végig bennem volt a félsz, hogy kiderül - mégsem adnak ebédet! Szerencsére nem így lett, nagyon jót ettünk: először tapas-oztunk, kétféle fogást kértünk - egy vegyes tenger gyümölcsei tálat, meg egy olyasmit, ami nekem szendvicsnek tűnt (az angol étlap alapján). A tenger gyümölcsei finomak voltak, bár szerintem főleg fagyasztott cuccból állt. A szendvicsféleség betekintést adott a fura helyi ízlésbe: igazából egy édes kalácsszerűségen volt valami velő, vagy máj szerű dolog, ami egyszerre (!!) volt édes és sós! Ehhez jött némi rukkola meg olajbogyó... Hááát, meg lehetett enni, a maga módján jó is volt, de nem lett a kedvencünk!

A főétel pedig mindkettőnknek grillezett tintahal volt! :) Ez már egyértelműen nagyon fincsi volt (mindig elfelejtek ételt fotózni, de ezt még nagyjából megörökítettem Mangó felszólítására)! Az egészet egy jókora adag Sangriával öblítettük le, az is fincsi volt! Hazafelé nem nagyon akart egyenesen menni a babakocsi... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://cabrera.blog.hu/api/trackback/id/tr357562974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangoka 2015.06.23. 15:05:07

Az étterem sajnos nem volt olyan hangulatos, mint vártam, de a pincérek nagyon aranyosak voltak, villámgyors volt a kiszolgálás, finomak voltak az ételek. Mikor meglátták, hogy babával vagyunk, odavezettek minket az asztalunkhoz, ahol a babakocsi is kényelmesen elfért, nem fújta ránk a légkondi a hideg levegőt. Mire kettőt néztünk, hozták egyből az etetőszéket, kapott Fanni rajzolós papírt, színesceruzákkal, gyerek evőeszköz készletet (tányér, villa, meseábrás szalvéta). Úgyhogy ez a sok pozitívum a hangulatot felülírta.... :)

Tiggr 2015.06.23. 21:42:48

Igen, sajnos kicsit "szocreál" a hely, de amíg nem találunk másik olyan helyet, ahol megvan a számunkra "normális" nyitvatartás és még hangulatosabb is, addig jó lesz! ;) Amúgy összességében jó hely!
süti beállítások módosítása