A héten már tervezgettük, hogy ideje lenne "bemenni a Városba"! Azt gondolom ősszel jobb lesz nagyokat sétálni, mivel nem lesz ilyen meleg és talán a tömeg is kisebb lesz, de Mangónak igaza van abban, hogy lassan egy hónapja vagyunk itt és még nem mentünk be együtt (én ugye voltam a vacsin), ráadásul ha nem kezdjük el a felfedezést amíg meleg van, akkor egy csomó dologra nem jut majd időnk!
Így szombat reggel korán keltünk és beutaztunk Barcelona legrégebbi városrészébe, a Gótikus negyedbe (Barri Gótic). Egy óra volt az út, de ebben azért az is benne volt, hogy a vonat után nem egyből találtuk meg a villamost, ami elvitt a metróig! :) Ez út alkalmával esett meg először Fannival, hogy vonatozott, villamosozott, metrózott, mozgólépcsőzött! Nagyon érdekesnek bizonyult mindez! :) Az összes járművön ezerrel ment a légkondi, kissé túlzásba is viszik!
A gótikus negyed azért volt jó választás, mert a magas épületek közötti szűk utcákban el tudtunk bújni a napocska elől! :)
Némi tájékozódás után Barcelona katedrálisához sétáltunk, ahol kiderült, hogy Mangó öltözéke nem megfelelő a bejutáshoz (erre nem gondoltunk és fedetlen vállakkal, valamint elég rövid nadrágban vágott neki a kirándulásnak). Szerencsére az élelmes vállalkozók kendőket árultak a templom mellett, beszereztünk egyet kis Feleségemnek, aki mintegy Super(wo)man jelmezként kellett, hogy magára applikálja a ruhadarabot (amit egyébként maximális értelmetlenségnek találok, de persze senkit sem akarok megbántani az ő vallásában)!
A katedrálist 1298-ban kezdték építeni és csak a XIX. század végén fejezték be! Van benne egy csodálatos kerengő, ahol Fanni libákkal ismerkedett (sajnos arról csak video készült), én pedig egy szökőkútnál Sárkányölő Szent György szobrával:
A katedrális felfedezése után sétálgattunk még a csodálatos középkori hangulatot árasztó utcákon, láttuk a Palau Reial-t (14. századi palota), a velencei Sóhajok hídjáról mintázott Carrer del Bisbe-t, ami a Palau de la Generalitat (tulajdonképpen a Katalán Parlament) épületét köti össze a Casa dels Canongesszel. Végül kiértünk a Placa de Sant Jaume-re, ami a kerület fő tere, itt látható a már említett Palau de la Generalitat és a Casa de la Ciutat (városháza) is (a képaláírások mutatják, hogy mi micsoda)!
Ezek után aztán megpihentünk kicsit, és ettünk valamit - egy cukrászdában valami helyit szerettem volna venni! Ezt sikerült, egy ropogós tésztájú édességet, egyik fele cukros, másik csokis, egész jó! Meg akarom majd tudni a nevét! Itt Mangó kicsit már megcsócsálta a sarkát! :)
Aztán elgondolkodtunk, hogy hogyan tovább! Mivel Barcelona egyik leghíresebb utcája, a Las Ramblas a közelben húzódik, úgy döntöttünk, oda is kinézünk és elindulunk dél felé, hogy egy részét felfedezzük!
Így jutottunk el a Placa Reial-ra, ami állítólag Barcelona legforgalmasabb tere és aminek lámpaoszlopait Gaudí tervezte. A Ramblas túloldalán láthattuk Gaudí egyik első komoly művét, a Palau Güellt (amibe már nem jutott időnk bemenni, csak kívülről csodáltuk meg. Így jártunk a panoptikummal (Museu de Cera) is, csak messziről pillantottuk meg a homlokzatát egy mellékutcában. Közben hangulatos részletekkel is találkoztunk, mint pl. az utolsó képen látható ivókút.
Így jutottunk el Kolombusz szobrához (és a kikötőhöz), de ekkor már dél volt, így felugrottunk a metróra és hazautaztunk. Iszonyat hőség lett, jól elfáradtunk mindhárman, jót pihentünk délután (Fanni 3, én 2 órát aludtam :))