Partraszállás Barcelonában

Partraszállás Barcelonában

Piac

2015. július 22. - Tiggr

Cabrerában és Vilassarban nagy divat a piacozás, a hét valamelyik több napján is kipakolnak a zöldségesek, vagy a ruhások, sokszor egy-egy útszakaszt zárnak le emiatt, nincs külön erre a célra kijelölt helyük (illetve van itt nem messze egy rejtélyes betonplacc, el tudnám képzelni, hogy piacnak van fenntartva, vagy esetleg valamilyen sportpálya, de se kofákat, se sportolókat nem láttunk még rajta soha - sőt igazából még csak embert sem).

Kollégám szerint leginkább a környékbeli boltok települnek ki és ezért meglehetősen drágának számítanak. Mivel hétköznap délelőtt vannak ezek a happeningek, én még nem jutottam el egyre sem, Mangó viszont megnézte a hozzánk legközelebbit (egy háztömbnyire van), de semmi különös nem volt: egy, vagy két zöldség / gyümölcsárus volt itt.

Szombaton viszont nagyobbat sétáltunk és újabb részeket fedeztünk fel Vilassar "belvárosából"! Láttunk egy "ínyencboltot", ezt simán fel tudtuk volna vásárolni (sonkák, sajtok, halak, szusi, stb...)! Mellette viszont egy kicsi plázának tűnő fedett hely volt. Mivel kíváncsiak vagyunk, be is tértünk! Kiderült, hogy ez egyfajta fedett, állandó piac, több zöldség-gyümölcsös és halas pult osztozik az épületen.

Friss halat / tenger gyümölcseit szinte minden magára valamit is adó áruház tart (ezt általában rögtön a bejáratnál megérezni :)), nekem nagyon tetszenek, jégágyon fekszenek szegény halacskák, meg a kisebb-nagyob tengeri szörnyek! Az egyik képen itt lent láthattok valamit, ami szerintem kifejezetten idegen lény, jöhetett volna a Nyolcadik utasból... Mangót pedig egy jókora tarisznyarák ijesztette meg - egy óvatlan pillanatban megmozdult! :)

Feltett szándékom, hogy pár kagyló, rák, hal elkészítését megtanulom friss alapanyagokból (szóval tisztítás, előkészítés és elkészítés)! Már kértem is a kollégámat, hogy mutasson pár helyi ételt tengeri alapanyagokból! Mondta, hogy rendben, de majd beizzítja anyukáját, mert ő több helyi receptet ismer... Szóval remélem lesz ebből valami!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cabrera.blog.hu/api/trackback/id/tr187648186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása